Mikor
fájdalom ér, és visszautasítottnak érezzük magunkat, valami belül bizonyítani
akarja, hogy még mindig értékesek és kívánatosak vagyunk. Emiatt túl hamar
beleugorhatunk egy új kapcsolatba. De ahogy egy csecsemő sem jut el a mászástól
a gépkocsivezetésig egyik napról a másikra, ez is egy folyamatot igényel, amit
ha megpróbálsz megkerülni, azon veszed észre magad, hogy ugyanoda jutottál
vissza, ahonnan elindultál, és csodálkozol, hogy mi történt.
Egy szerző ezt
írja: „Egy új kapcsolat nem fog meggyógyítani, nem segít elkerülni a sebek
elfertőződését, és nem takarítja el azonnal a zűrzavart életedből… A
pillanatnyi gyönyör ellenére előbb-utóbb újra szembesülsz a régi dolgaiddal… ha
ilyen helyzetben vagy, cselekedj helyesen! Ne siesd el a dolgot… Ezeket a dolgokat
nem lehet erőltetni vagy siettetni. Akkor adatnak meg, amikor készen állsz rá,
egy perccel sem hamarabb… Hiszen most már jó vásárt akarsz csinálni… Isten a
szűrőd akar lenni, így hát annak, aki el akarja érni szíved kincsét, először
rajta kell átmennie.”
Salamon azt írja: „Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a
szerelmet, amíg nem akarja!”
Ne siess annyira a fájdalomcsillapítással, hogy
leelőzd Istent! Idő kell ahhoz, hogy azzá a személlyé formáljon, akivé akarja,
hogy válj. Míg rajtad dolgozik, a hozzád illő segítőtárs szívét is készítgeti,
hogy a megfelelő időben felbukkanhasson. Közben arra is van mód, hogy megtöltsd
a belső ürességet; alakíts ki szorosabb kapcsolatot Istennel, és ő be fog
tölteni „teljes örömmel és békességgel” (Róma 15:13).
