"Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve, börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását." (Mt 18,28-30)

Az urától eltávozó szolga nem gondolta végig, mi történt vele. Adósság nélkül újra kezdheti életét, nem lebeg többé felette és övéi felett a rabszolgasors réme. Azt gondolhatnánk, hogy kitörő örömmel újságolta szolgatársainak ura jóságát.
Nem így történt. Összetalálkozott egy szolgatársával, aki tartozott neki. Mindössze száz dénárral, ez egy napszám ára volt. Az elengedett tízezer talentumhoz képest bagatell összeg, egy "gyufaskatulya" ára. Azzal össze sem hasonlítható. Elképzelhető lett volna, hogy örömében nagyvonalúan azt mondja adósának: "Most jövök urunktól, jó napom van, mert elengedte tartozásomat! Felejtsük el azt, amivel adósom vagy. Te sem tartozol!"
Sajnos nem így történt! Szolgatársa hasztalan könyörgött, hiába bizonygatta, hogy mindent megfizet. Megragadta őt, fojtogatta, sőt börtönbe vetette. Nem tágított, amíg pénzét vissza nem kapta.
Így teszünk mi is, amikor elfogadjuk Isten ingyen kegyelmét, ám azt nem adjuk tovább. Kioktatjuk az ellenünk vétőket, s nem engedünk. Haragszunk, sőt meg is magyarázzuk, hogy erre jogunk van. Fennen hirdetjük, mekkorát vétkezett ellenünk a másik. Pedig ismerjük, talán meg is tapsoljuk nagyjaink tanácsait, például Dante verssorát: Ha bölcs, hát könnyen megbocsát az ember,
S ez felér egy harci győzelemmel!A megbocsátás valóban győzelem, jogosnak hitt haragunk, megsértett önérzetünk, önmagunk feletti győzelem. Ezért nem is könnyű. De hát Istennek sem könnyű megbocsátania tengernyi vétkünket, megannyi mulasztásunkat, tékozló útjainkat, vállvonogató magatartásunkat. Hogyan lett volna könnyű, egyetlen Fia feláldozásába került. Mégis megtette, ingyen, kegyelemből, a Krisztusért megbocsátott. Tőle kapott bocsánatunk akkor lesz a mienk, amikor lemondunk bosszúról, a másik kioktatásáról, a magunk szerepének folytonos tisztázásáról, s ezek helyett mi is megbocsátunk családtagnak és felebarátnak egyaránt.

Uram!
Sokszor kezdhettem elölről mindent, mert te megbocsátottál nekem. Segíts a tőled kapott bocsánat erejével és örömével ugyanígy tennem társammal, a másik emberrel! Segíts elfelejtenem a bántást és a sérelmeket! Segíts örülnöm annak, hogy a megbocsátás nyomán együtt tudunk újat kezdeni! Ámen.

Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.

http://www.evangelikus.hu/lelki-taplalek/napiige