"Ettől fogva sokan visszavonultak az Ő tanítványai közül, és nem jártak többé Ővele. Mondta azért Jézus a tizenkettőnek: Vajon ti is el akartok-e menni? Felelt néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad." (Ján 6,66–68) "Ma is sokan sértődötten zúgolódnak: »Kemény beszéd ez, ki hallgathatja Őt?« (Ján 6,60) Dicséret és hízelgés jól esne a fülüknek, az igazságot azonban nem akarják hallani. Amikor tömegek követik Őt,... zúg a diadalkiáltás, hangosan dicsérnek, de ha a szíveket vizsgáló Szentlélek leleplezi bűneiket és megparancsolja, hogy hagyják el azokat, akkor hátat fordítanak, és többé nem járnak Jézussal. Mihelyt a csalódott tanítványok elfordultak Krisztustól, egy másik lélek vonta őket az irányítása alá... Jézus ellenségeit keresték, mert az ő szellemükkel érezték most már egynek magukat... Jézus megrendülten nézte egykori tanítványait, akik eltávoztak tőle... Kimondhatatlan szomorúsággal töltötte el, hogy együttérzését, szeretetét, kegyelmét visszautasították. Ezek az események tették Őt a fájdalmak férfiává, a szenvedés ismerőjévé. Jézus a tizenkettőhöz fordult, és így szólt: »Vajon ti is el akartok-e menni?« (Ján 6,67) Péter kérdéssel felelt: »Uram, kihez mehetnénk?«... Elhagyni Jézust annyit jelentett, mint a ceremóniákhoz mereven ragaszkodó, becsvágyó emberek közé kerülni. Péter fejezte ki a tanítványok hitét: »Te vagy a Krisztus." E horgony elveszítésének még a gondolata is félelemmel, fájdalommal töltötte el lelküket. Nélkülözni a Megváltót annyi, mint sötét, viharos tengeren hányódni." (Jézus élete, Válság Galileában c. fejezetből)