És ajándékul kaptam egy választ magamban, egy érzést.
Azt az érzést, hogy nem keverhetem fel a felelősségi köröket. Mert van az én, a te és az Isten.
Mit tesz a másik? Mit gondol a másik és mit érez a másik egy helyzetben?
Odáig nem érek el. Van-e megtartó erő ebben a világban? Van-e terv benne?
Ez sem az enyém, nem az én hatásköröm.
Az viszont igen, hogy szeressek, hogy szépen érezzek, hogy ott legyek, addig, ameddig tudok és ameddig akarok. Ez az én felelősségem. Rájönni, megérezni, hogy nem minden az én felelősségem, de a viszonyom a hozzáállásom, az érzéseim, a szavaim az én dolgom.
Ezt kaptam az Istentől.
Semmit sem kaptam, se karácsonyfát, sem fürdőzést, és még Ides is elbúcsúzott.
De megkaptam az Istentől, ebben a semmiben azt a hívást, hogy vagyok,
hogy rajtam múlik, hogy vagyok. Hogy merek-e sírni, ha fáj, félni, ha kell, szeretni, amíg lehet.
Ezzel indít útnak az ÉLET! Hogy én élek, és azért élek, mert szerethetek.
Ez a döntés rajtam múlik akkor is, ha nincs szerelem, akkor is, ha búcsúzni kell, akkor is, ha nem lehet... a film pereg, a főszerepet meg én játszom.
Te vagy az, aki vagy!
Mit lehet tenni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy terveztük? Ha nincs semmi és senki, vagy éppen minden van? Mit kell és mit lehet ezzel kezdeni? Azt hiszem, nincs más, nekem legalább is nincs más válaszom, csak annyi, hogy a felelősség és így a lehetőség is nálam van, hogy szerethetek, hogy tisztán érezzek, hogy érezzek, és engedjem meg magamnak és a másiknak, a búcsúzónak, az engedőnek és az elengedőnek, hogy ÉN szerethetek továbbra is."
